Hírek

Ezt mondta a szombathelyi püspök a karácsonyi beszédében


Veres András a keresztény méltóság felismerésére szólított.

Isten ajándékának megértésére és kibontakoztatására kérte a híveket Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ünnepi szentmiséjén a szombathelyi székesegyházban pénteken.

“Ismerd fel keresztény nagy méltóságodat!” – idézte Nagy Szent Leó pápa szavait, “útravalónak” a következő napokra. Karácsony üzeneteként beszélt arról, hogy “Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk”, ez ösztönöz arra, hogy ne csak “csodáljuk ezt az isteni ajándékot, hanem éljünk is ennek szellemében”.

Veres András kiemelte: Isten mindent szeretetből alkotott, s ez erőt, bátorságot és elkötelezettséget ad az embernek, hogy felelősen éljen a világban.

“Akkor pedig egészen megrendülünk, amikor a kinyilatkoztatásból megtudjuk, hogy Isten az egész teremtett világot az embernek adta és gondjaira bízta” – mondta. Ferenc pápát idézve az ember feladataként jelölte meg, hogy minden teremtményt visszavezessen teremtőjéhez.

Szavai szerint az ember képes felismerni Isten szeretetét másokban, azonban a bűn következtében mégis előfordul, hogy időnként “az ember az embernek farkasává válik”.

“Az Atya fia által saját istenségéből adott nekünk, szeretetében felemelte az embert és örök időkre és meg is akarja tartani abban” – fogalmazott az MKPK elnöke.

Szerinte már csak azért is rá kell döbbenni erre, mert bár természetesnek vesszük, egyáltalán nem az. Jézus “egy lett közülünk és szóba állt velünk” – jelentette ki a megyés püspök.

Karácsonykor – miként minden szentmisében – maga Isten látogat el hozzánk – hangsúlyozta.

“Néha csak jóval a találkozás után döbbenünk rá, hogy milyen kiváló személyiséggel találkoztunk” – vélekedett Veres András, aki azt is megfogalmazta: jó volna ha, akár utólag is “rádöbbennénk, ki látogatott el hozzánk, mekkora ajándékban részesültünk, amikor ő hozzánk érkezett, megszólított, sőt magához emelt bennünket”.

Fotó: Szombathelyi egyházmegye

MTI / Blog21


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés