Lenti mer nagyot álmodni: tavasszal nyílik a négycsillagos, milliárdos szálloda


A Zala megyei kisvárosban a Dunántúl legnagyobb szállodafejlesztése zajlik.

Lentiben közel egy évvel ezelőtt tették le az új, négycsillagos szálloda alapkövét, amely a 3,3 milliárd forintos fürdőfejlesztésnek egyik fontos eleme.

A tervek szerint jövő tavasszal nyitnak.

Egy mai sajtótájékoztatón optimistán nyilatkozott mind Horváth László polgármester, mind Kútfej Attila fürdőigazgató.

Úgy számolnak, 50 új munkahely létesül, vendégéjszakák számának növelésével pedig emelkedik a város bevétele.

A Thermal Hotel Balance névre keresztelt szállodában 250 fős konferenciatermet is kialakítanak.

Szeretnék, ha a fürdő vendégköréhez hasonlóan a hotelben is legalább fele részben osztrák turisták szálljanak meg, ezt szolgálja az is, hogy az egyik, már munkába állt vezető alkalmazott osztrák.

Az MTI híradása arról számol be, hogy Lenti fürdőjében évente 220-230 ezer vendég fordul meg, a városban pedig 30-33 ezer vendégéjszakát – azaz napi 100 vendéget – regisztrálnak.

Ezeket az adatokat reményeik szerint messze túlszárnyalják majd a hotel- és fürdőfejlesztéssel.

Szükség is lesz majd a turizmus pörgésére, hiszen a 94 szobás szálloda építéséből, illetve a fedett fürdő élményelemekkel történő bővítéséből álló önkormányzati beruházáshoz a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből 1,017 milliárd forintot nyert a város, a fennmaradó összeg mintegy felét saját forrásból, másik felét hitelfelvételből finanszírozza az önkormányzat.

Nem egyszerű műfaj

A fentiek kétségkívül szépen hangzanak, de információink szerint hazánkban nem egyszerű műfaj a szállodaipar. Miközben az állami médiából ömlik a hurráoptimista beszámoló a hazai turizmusról, addig a valóság az, hogy a magyar hotelek jelentős hányada súlyos gondokkal küszködik, és a napi túlélésért küzd. Ami vagy sikerül, vagy nem.

Emlékezetes például a szentgotthárdi fürdő mellé épített Gotthard Therme Hotel & Conference, amely hosszas küszködés után 2013 tavaszán bezárt, majd állami kezelésbe került. A szálloda – immár az Accent Hotels kezelésében – a közelmúltban nyitott újra.


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés