HírekNyugati régió

10 perccel gyorsabb lesz a Szombathely-Budapest intercity: közel 12 milliárdba került


Befejeződött a villamosítás a Mosonszolnok-Csorna-Porpác közötti vasútvonalon, a 87 kilométeres szakaszt szerdán délelőtt adták át ünnepélyes keretek között a szombathelyi vasútállomáson.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 11,8 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztési beruházás teljes egészében az Európai Unió  támogatásából valósult meg.

A fejlesztésnek köszönhetően Szombathely és Csorna között megszűnt a dízel vontatás, így Szombathely és Budapest között rövidebb idő alatt közlekednek az InterCity vonatok.

Hozzátette: a villamosított vonalszakaszon ezután a FLIRT motorvonatok is közlekedhetnek és villamos vontatást használhatnak az áruszállításban is, ami jelentősen csökkenti az áruszállítás költségeit, illetve sokkal kisebb környezetterheléssel, zaj- és légszennyezéssel jár.

“A villamos vontatás negyed annyi energiát használ el, és negyed annyiba is kerül, mint ha ugyanazt dízel vontatással tették volna meg” – mondta.

Kövesdi Szilárd hangsúlyozta: a GYSEV Zrt. stratégiájában szerepel az a célkitűzés, hogy az áruszállításnak egy valódi vasúti alternatívát  kívánnak nyújtani az Észak-Dél irányban, azaz minél jobban a vasútra szeretnék terelni azokat az árukat, amelyeket jelenleg kamionokkal szállítanak a Nyugat-Dunántúlon.

Szólt arról is, hogy a munka nem fejeződött be a régióban, hiszen elindul a Szombathely-Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítása.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere az ünnepségen köszönetét fejezte ki a vasúttársaságnak azért, hogy folyamatosan fejleszti, korszerűsíti vonalait.

A beruházásnak köszönhetően a Szombathelyről a kétóránként induló InterCity vonatok – amelyek közül az egyiket Szent Mártonról nevezték el – 10 perccel rövidebb idő alatt jutnak el a fővárosba – mondta.

Az utazóközönség kényelmét  növeli az is, hogy korszerűsített a vasútvonal valamennyi állomásán és forgalmasabb megállóhelyein magasabb peronokat és  korszerű térvilágítást, valamint esőbeállókat építettek ki.

Az ünnepség végén a szombathelyi vasútállomásra begördült egy FLIRT motorvonat, amellyel Tombor Sándor a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) ügyvezető igazgatója érkezett, aki egy uniós tanúsítványt adott át a GYSEV vezérigazgatójának és a kivitelezőnek arról, hogy a korszerűsített vasútvonal megfelel “a vasúti rendszerek közötti kölcsönös átjárhatóság” az úgynevezett EK követelményeinek.

MTI/Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés