HírekNyugati régió

Különleges gyilkossági ügyet tárgyalnak Zalaegerszegen


Megkezdődött a Zalaegerszegi Törvényszéken kedden annak a férfinak a pere, aki a vád szerint társa biztatására húsz évvel ezelőtt fejbe lőtte, majd kirabolta egy közeli ismerősét.

F. Rajmundot, akit csak tavaly nyáron fogtak el a rendőrök, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják.

A 38 éves férfit és felbujtókénti közreműködéssel vádolt társát, a 43 éves Cs. Demetert vezetőszíjon, szorosan a testükhöz szíjazott kézzel és lábbilincsben vezették a tárgyalóterembe. S bár volt erre vonatkozó ügyvédi indítvány, a bíró nem zárta ki a tárgyalásról a sajtót.

F. Rajmund az 1990-es évek végén, majd egy 2014-es tanúkihallgatáson is tagadta, hogy köze lett volna az esethez. Tavalyi elfogása után beismerő vallomást tett, de ezt most visszavonta, és azt állította, nem ő lőtte le a vele éveken át szexuális kapcsolatban lévő férfit.

Mint a vádiratból és a tárgyaláson felolvasott rendőrségi vallomásokból, jegyzőkönyvekből tudható: a férfi még középiskolásként, alig 15 évesen ismerkedett meg a halálakor 48 éves, Csapiban lakó B. Istvánnal. A fiúval a vadászként, preparátorként és vadkárbecslőként dolgozó férfi többször találkozott, homoszexuális kapcsolatban állt vele, gyakran megvendégelte és alkalmanként 200-300 forintot is adott neki.

A fiú 1996-ban beszélt barátjának, a most 43 éves Cs. Demeternek egyre kellemetlenebbé váló kapcsolatáról, és beszámolt pártfogója anyagi körülményeiről is. A barát azt javasolta, hogy ölje meg a férfit, az értékeit hozzák el, az eladásukból befolyó összegen pedig osztozzanak meg.

Cs. Demeter néhány nappal később egy légfegyverből átalakított, nyilvántartásokban nem szereplő fegyvert és két lőszert adott fiatalabb barátjának, aki ezt későbbi áldozatának házába vitte magával. Megvárta, míg a férfi a vacsora és a szexuális együttlét után elaludt, ekkor elővette a fegyvert, amellyel egyetlen halálos lövést adott le a fejére.

A 18. évét éppen csak betöltő fiú kivette a fegyverszekrényből az áldozat sörétes és golyós fegyverét, majd egy színes tévével, egy videomagnóval, két gumiabronccsal és egy fényképezőgéppel együtt berakta ezeket a férfi autójába, és Berzencére hajtott. Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig Vízvárra vitték, ott elrejtették, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket meg az ellopott vagyontárgyakat értékesítették.

F. Rajmundot 1997-ben, majd 2014-ben is tanúként hallgatták ki az ügyben. A nyomozást akkor sikerült újrakezdeni, amikor 2012-ben, Somogyudvarhely közelében véletlenül előkerült az áldozat egyik elásott fegyvere egy olyan földterületen, amely Cs. Demeterhez volt köthető.

A rendőrség tavaly júniusban vette őrizetbe F. Rajmundot, aki akkor azt állította, hogy a gyilkosságot egy régi ismerőse követte el. Az emiatt nevével és arcképével nyilvánosan körözött férfi maga jelentkezett a rendőrségen, majd miután tisztázódott, hogy nem volt szerepe az ügyben, megszüntették ellene az eljárást.

A Zala Megyei Főügyészség F. Rajmund ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés, társával szemben pedig ugyanezen bűncselekményben felbujtókénti részvétele miatt emelt vádat. F. Rajmundnak ezen felül a hamis vád miatt is felelnie kell.

Az elsőrendű vádlott bírósági meghallgatása során elhangzott: a letartóztatásáig élettársával élő, korábbi kapcsolatából származó kiskorú gyereke után tartásdíjat fizető férfi 1997-ben már állt a bíróság előtt. Akkor öt és fél év szabadságvesztést kapott egyebek mellett lopás és fegyvercsempészet miatt.

Tavaly nyári elfogásakor poligráfos vizsgálatot végeztek, amivel kapcsolatban azt állította most: a rendőrök “megkérték rá”, hogy vesse alá magát ennek az eljárásnak, és ő csak “segíteni” akart nekik. Azt mondta, kimerülten, éhesen, kevés alvás után tett akkor beismerő vallomást, ezért ezt a keddi tárgyaláson visszavonta, csupán annyit ismert el, hogy a gyilkosság előtti időben járt az áldozat házában.

Az emberöléssel vádolt férfi és társa ellen folyó perben a Zalaegerszegi Törvényszék még erre a hétre további három tárgyalási napot jelölt meg.

MTI

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés