Kimozduló

Avatás és gyertyás vonulás: Szombathelyen indul a Szent Márton-év (részletes program)


Szombaton a szombathelyi székesegyházban püspöki szentmise keretében nyitják meg hivatalosan a Szent Márton jubileumi emlékév programsorozatát – közölte Molnár Péter, a Szombathelyi Egyházmegye sajtómunkatársa hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az ünnepi szentmise főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök lesz, a jubileumi emlékévet pedig Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitja meg.

Szombathelyen, Szent Márton szülővárosában minden év novemberében számos egyházi és világi rendezvényen emlékeznek meg Európa legnépszerűbb szentjéről, és már hónapok óta zajlanak a jubileumi emlékév előkészületei is.

Ezek közé tartozott a szombathelyi Szent Márton-templom felújítása is, amelynek új oltárát péntek délelőtt 10 órakor szenteli fel Veres András megyés püspök.

A székesegyházból a vesperást követően idén is útnak indul a hagyományos lámpás felvonulás, ez a belvároson át a Szent Márton-templomhoz vezet, amely előtt egy szoborcsoport azt a pillanatot örökíti meg, amikor Szent Márton megkereszteli az édesanyját. A szobornál koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak.

Handler András, a Szent Márton Programiroda programszervezője ismertette: szombat délelőtt Szombathely főterén Szent Márton-kirakójáték lesz, valamint a Márton napjához kötődő néphagyományokkal, jóslásokkal, szokásokkal, hiedelmekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Szombat este az AGORA Kulturális Központban ünnepi gálaműsor keretében elismeréseket adnak át azoknak, akik szakmai munkájukkal hosszú időn át sokat tettek a városért.

Szombaton és vasárnap Szombathelyen, a Vasi Skanzenben ismét megrendezik a Szent Márton napi országos nagyvásárt, amelyre az ország szinte minden részéről és külhonból is érkeznek kézművesek és árusok, hogy portékáikat kínálják.

Vasárnap délután négy órakor ünnepi hangversenyt tartanak a Szombathelyi Székesegyházban, ahol Kocsár Miklós: Szent Márton püspök dicsérete és Orbán György: Magnificat című műve hangzik el.

A különböző programok november végéig folytatódnak, ezek között lesz ismeretterjesztő előadás, helytörténeti játék, emléktúra, kórustalálkozó, kiállítás, gasztronómiai bemutató, családi nap, illetve több általános iskola és óvoda is bekapcsolódik az ünneplésbe.

Jövőre lesz az egykori Pannónia provinciából származó Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója, ebből az alkalomból hirdették meg a 2015 novemberében kezdődő egyházi évre az egyházmegyében a Szent Márton-emlékévet.

A Szombathelyi Egyházmegye Szent Márton Ünnepének programjai. 

November 1. 10.30 – A Székesegyház Madonna-kápolnájának megáldása püspöki szentmisével. Előtte 10 órától a kápolna bemutatása. (Szombathely, Székesegyház)

November 2. 18.00 – Közönségtalálkozó dr. Veres András megyéspüspökkel(Szombathely, Martineum Felnőttképző Akadémia)

November 6. 10.00 – A felújított Szent Márton-templom megáldása püspöki szentmisével.(Szombathely, Szent Márton-templom)

November 6. 17.00 – Szent Márton vesperás a Székesegyházban, majd gyertyás felvonulás, koszorúzás a Szent Márton szobornál.(Szombathely, Székesegyház-Szent Márton-templom)

November 7. 10.00 – Püspöki szentmise Szent Márton ünnepén a Székesegyházban. A szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond: Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök. (Szombathely, Székesegyház)

November 8. 8.00 – Kaufbeureni csoport szentmiséje a Szent Márton-templomban. Szombathely, Szent Márton-templom)

November 8. 16.00 – Kocsár Miklós – Józsa László: Szent Márton püspök dicsérete és

Orbán György: Magnificat – Koncert a Székesegyházban – ELTE Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncert-zenekara(Szombathely, Székesegyház)

MTI/Martinus.hu/Blog21

 


Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés